Október elseje a mellrák elleni küzdelem világnapja. De egész októberben tart az a kezdeményezés, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a nők körében a daganatos és egyéb megbetegedésekre. Ebben a szellemben, az egész hónapot a női egészségtudatosságnak szeretnénk szentelni.

Hazánkban, a nők körében második helyen álló daganatos megbetegedés az emlőrák. A megelőzésnek elengedhetetlen része a rendszeres, minimum éves szinten megismétlődő preventív szűrővizsgálaton, tumormarkereken, illetve általános laborvizsgálatokon való részvétel. Mint minden betegségnek, a daganatos megbetegedéseknek is nő a kockázata az évek előrehaladtával, viszont az emlőrákról elmondható, hogy az esetek 20 százalékában 50 éves kor alatt fedezik fel a kialakulását.

Mi változik a nők szervezetében 45 éves kor felett?

Az emberek többsége kedveli az évfordulókat, különösen a kerek végződésűeket, mint a huszadik, vagy akár a harmincadik születésnap. Ennek ellenére, az igazán nagy jelentőséggel bíró szám az életünkben, nem nullára végződik. A 45. életév betöltése sokak számára egy fordulópont, és bizony nem csak spirituális, de fizikális értelemben is.

Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy a 45. életév elérésével, milyen változások mentek és mennek végbe a szervezetben, valamint, hogy mik a lehetséges rizikó faktorok a jövőre a nézve. A tájékozódás ugyanis akár a hosszú, és panaszoktól mentes élet titka is lehet!

45 éves kor felett a nők többsége belépett a menopauzába, vagyis a változókorba, ami eltérő tüneteket produkálva jelentkezik. Tapasztalható hőhullám, időnként fájdalmas görcsölés, idővel pedig a menstruáció szakadozása, végül teljes elmaradása. Ez egy komoly hormonális változás, de ezen kívül még a test számos területe átalakuláson megy át. Lassulhat az anyagcsere, miközben a szövetek regenerálódási ideje növekszik.

Vannak olyan tünetek, amelyeknek sokszor nem tulajdonítunk különösebb jelentést, pedig komoly problémákra is utalhatnak! Ilyen például a hajhullás, ami, ha komolyabb méreteket ölt – kortól függetlenül – sok betegségre utalhat. Ezek lehetnek például:

  • pajzsmirigy alulműködés
  • PCO (policisztás ovárium) vagy hormonzavar
  • inzulinrezisztencia vagy 2-es típusú cukorbetegség
  • gyulladás, fertőzés a szervezetben

A kiváltó okok közül egyszerre több is jelen lehet, ezért komplex kivizsgálásra lehet szükség!

Megelőzés

Folyamatos kiegyensúlyozott táplálkozással, rendszeres testmozgással és megfelelő mennyiségű pihenéssel már sokat tehet az egészségéért, de a tudatos életmódon túl a rendszeres szűrővizsgálatok elengedhetetlen fontosságúak. Ha a családban többször előfordult már daganatos betegség, akkor ajánlott (főleg 40 éves kor felett) évente elvégeztetni tumormarker vizsgálatokat.