Ahogy haladunk előre a koronavírus elleni védekezésben, azt reméljük, hogy nemsokára vége lehet ennek az időszaknak. Sajnos az előrejelzések és számos ország fertőzöttjeinek számából ítélve, ennek az esélye egyre csökkenni látszik. Korábban írtunk már az új variánsok megjelenéséről és veszélyeiről, de most részletesebben szeretnénk kiemelni a lambda variánst, amiről újabb tanulmány készült.

Miért is olyan veszélyes a lambda variáns?

Először Peruban fedezték fel ezt a variánst, ami Dél-Amerikában terjedt el elsősorban. A GISAID múlt heti adatai szerint már 26 országban jelen van ez a mutációja a vírusnak.

A még hivatalosan meg nem erősített tanulmány szerint, rezisztens lehet az oltásokkal szemben. Laboratóriumi környezetben vizsgálták a vírust, ami fertőzőképesebbnek és sokkal ellenállóbbnak bizonyult a vakcinákkal szemben, mint az eredeti vírus. Több szempontból is megváltozott a lambda variáns tüskefehérjéje, ez 3 mutációt eredményezett. További két mutációja pedig fokozza a fertőzés sebességét, ezáltal rendkívül fertőzővé válhat.

Ami azt jelenti, hogy a bejutott vírus mutációt a szervezetünk nem tudja azonosítani és képes kikerülni az oltás által kiváltott immunválaszt. Ez komoly kockázatokkal járhat, ugyanis alapjaiban véve az oltás csökkentheti a súlyosabb szövődmények kialakulását és a kórházba kerülés kockázatát.

Kei Sato, a Tokiói Egyetem vezető kutatója szerint nagy veszély jelenthet az emberi társadalomra.

Mit mond a WHO?

A WHO egyelőre még csak „figyelemre méltónak” tartja a lambda variánst és jelenleg nem jegyezték fel az aggasztó mutánsok listájára. A tanulmány alapján, komoly veszélyt jelenthet a közeljövőben, ha nem veszik elég komolyan az emberek és az országok.

Mire számíthatunk ezután?

Sokan félnek a további vírusvariánsok megjelenésétől, ugyanis az olimpia által összegyűlt több tízezer ember is nagy kockázatot jelenthet járványügyi szempontból.

 

Csak reménykedhetünk abban, hogy egyszer vége lesz ennek az időszaknak és visszakaphatjuk a régi életünket. 

Addig is vigyázzunk magunkra és szeretteinkre!