A koronavírus sokak szervezetét megbetegítette. Vannak, akik komoly tünetek mellett birkóztak meg a betegséggel, míg mások enyhébb, kevésbé erős panaszokkal vészelték át a fertőzést. Bármelyik is igaz Önre, a vírus okozta szövődmények sajnos mindenkire veszélyt jelenthetnek.

Mi az, amit eddig tudunk?

Hónapokkal ezelőtt a Covid-19 villámcsapásszerűen tört be az életünkbe, ami nem csak az embereket, de az orvostudományt is komolyan próbára tette. Az utóbbi időkben már közelebb érezhetjük magunkat ahhoz, hogy idővel sikeresen legyőzhessük a vírust, azonban a fertőzés szövődményeivel kapcsolatos kérdések továbbra is velünk maradnak. Már pedig az egészség témakörében senki sem szeretne válaszok nélkül maradni. A kutatások folyamatosan zajlanak, mi pedig a legfrissebb információk alapján állítottuk össze a koronavírus szövődményeit feltáró Post Covid szűrővizsgálati csomagjainkat.

Amit érdemes tudni a tünetmentes fertőződésről

Sajnos nem ritka, hogy még a gyógyulást követően is sokan szenvednek egy-egy elhúzódó tünettől, mint például a szaglás elvesztése is. Ezek az egyértelműen érzékelhető kellemetlenségek mindenkinél eltérő gyorsasággal szűnnek meg. Azok a szerencsések, akik enyhe, vagy egyáltalán nem jelentkező panaszokkal győzték le a fertőzést, talán nem is gondolják, hogy bármilyen szövődménnyel járhat a vírus jelenléte a szervezetükben. Az igazság azonban az, hogy a COVID-19 fertőzés szövődményei mindenkire veszélyt jelenthetnek, a panaszok erősségétől függetlenül.

A lehetséges egészség károsodások között megtalálható a véralvadási zavar, szívizomgyulladás, keringési, központi idegrendszeri, légzőrendszeri szövődmény, nem megfelelő veseműködés, vagy akár a máj szövetében létrejött károsodás.

Kiknek ajánljuk a vizsgálatot?

A vizsgálat mindenki számára ajánlott, akinek a szervezete találkozott a koronavírus fertőzéssel. A Post Covid alapcsomagunkban széleskörűen vizsgáljuk a vese és máj működését, a gyulladásokra utaló folyamatokat, a szív-, és érrendszert érintő rendellenességeket, továbbá alaposan elemezzük a vérsejteket is. Ha a lehetséges szövődmények mellett, a vírussal szembeni védettségéről is szeretne információt kapni, akkor a Post Covid MAX szűrőcsomagunk az ideális választás. Kibővített csomagajánlatunkban az esetleges pajzsmirigy problémákat, és a szívelégtelenségre utaló jeleket is szűrjük.