Otthoni szűrővizsgálat hálózatunknak köszönhetően számtalan háztartásban jártunk már, ahol nap mint nap előfordul koronavírussal – vagy koronavírus szűréssel kapcsolatos kérdés. Szeretnénk minél több embernek segíteni a vírus és a szűrőprogram megértésében, ezért most összegyűjtöttük azokat a témákat, amikkel a legtöbbször találkoztunk a mintavételezés során és megkértük a Mobilszűrés hálózatvezetőjét, Varga Krisztiánt, hogy segítsen ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásában!

koronavírus

 

Milyen típusú Covid-19-el kapcsolatos szűrővizsgálatokat végez a Mobilszűrés?

A koronavírus tesztekkel kapcsolatban két fő típust különböztetünk meg. 

Az egyik a Gyorsteszt, ami két altípusra osztható: az egyik az antigént mutatja ki a szervezetben, a másik pedig az antitestet.

A másik fő típus a Laboratóriumban végzett vizsgálat, ennek is két altípusa van:

  • Az egyik az akut fertőzést mutatja ki garatból vett mintavétellel, ezt PCR vizsgálatnak nevezzük, jelen pillanatban a tudomány állása szerint a legbiztosabb módja annak, hogy a vírust egy jó mintavétellel detektálni tudjuk.
  • Az Antitest vizsgálatnak szintén van laboratóriumi változata (Szerológiai vizsgálat) ami, mindig vérből mutatja ki a fertőzést. 

 

Hogyan döntsük el, hogy nekünk melyik tesztre van szükségünk?

Mindegyik tesztnek amit végzünk megvan a maga előnye és hátránya.

  • A gyors tesztek például nem minden esetben adnak pontos eredményt. De ahogy a nevükben is szerepel, gyorsak, pár percen belül leolvasható róluk az eredmény. 

  • Kombinált tesztekre is van lehetőség, ami azt jelenti, hogy egy kiszállás alkalmával veszünk le mintát több teszthez.

Ez akkor hasznos, ha valaki gyorsan szeretné megtudni, hogy fertőzött-e, például egy családi összejövetel előtt, hogy biztosak legyünk abban, nem veszélyeztetjük a szeretteinket azzal, hogy közösségbe megyünk.

  • Ilyenkor egyszerre vesszük le az Antigén teszthez a mintát és mellé PCR vizsgálatot is végzünk.

Nagyon fontos tudni azt, hogy amikor az Antigén teszt pozitív akkor legtöbb esetben a PCR is pozitív, viszont előfordulnak olyan esetek, amikor álnegatív eredményt ad a vizsgálat.

COVID-19

Ha bizonytalan keressen fel minket és segítünk, hogy milyen kombinációban, mikor és melyik tesztet kell használnia!

 

 

 

Mik azok a tényezők amelyek, befolyásolják a vizsgálatok érzékenységét? 

Ez több mindentől is függ. A vizsgálat pontosságához elengedhetetlen például, hogy a mintavételt tapasztalt szakember végezze el, mert nem mindegy, hogy meddig dugjuk le a mintavételhez szükséges pálcát.

  • Ez egy picike kis vatta egy hosszú pálcának a végén, amivel a garatból vagy az orrból vesszük le a mintát. A vizsgálat pár másodpercig tart, gyorsabban túl vagyunk rajta, mint egy vérvételen és nem olyan kellemetlen.

 

  • Előtte nem lehet enni, inni, fogat mosni, rágózni, dohányozni, mert ezek a tevékenységek is befolyásolhatják a végeredmény pontosságát. Ez a szabály a vizsgálat előtti 4 órára terjed ki, de vannak olyan sürgős esetek, amikor ettől el tudunk tekinteni. 

Ha valaki egy háztartásban van egy koronavírus fertőzöttel, ő is mindenképpen elkapja a betegséget?

Nagy a valószínűsége, mert ez a vírus nagyon pici, pontosan 0,1 mikron és rendkívül könnyen terjed. Ennek ellenére több olyan helyzettel is találkoztunk, hogy egy házaspár egyik tagja pozitív lett, a másik negatív és később sem fertőződött meg, pedig együtt éltek.

Ez sok mindentől függhet, egyelőre nincs pontos válaszunk arra, hogy mi befolyásolja ezt a folyamatot. 

COVID-19

 

Meddig maradjunk karanténban?

Maga a PCR vizsgálat hatósági eljárást von maga után, ami azt jelenti, hogy ha valaki pozitív, akkor kötelességei vannak és nem csak neki, hanem mindenkinek, akivel egy háztartásban él. Otthon kell maradni, tájékoztatni kell a háziorvost és a járványügyet, össze kell írni a kontaktokat és jelezni nekik a pozitív eredményt, hogy ők se fertőzzenek tovább. Ha a szűrővizsgálat eredménye pozitív, komolyan kell venni a karantént és fontos, hogy senki ne menjen vissza a munkahelyére, iskolába, óvodába, addig amíg nincsen negatív PCR eredmény. A Magyar Hatóságok által kiszabott hivatalos karantén jelenleg 10 nap. Ennek ellenére a gyakorlat azt igazolja, hogy gyakran a fertőzőképesség elhúzódhat és akár 15-20 nap után is kimutatható a vírus a szervezetben.

Itt nem csak a saját egészségünkről van szó, hanem a társadalmi felelősségvállalásról. Gondolnunk kell arra, hogy egy másik gyerek vagy kolléga, vagy annak a nagymamája sokkal nehezebben éli meg, ha elkapja a vírust. Van, hogy a tünetek nem folyamatosan jelentkeznek, hanem ciklikusan lépnek fel, vagy akár csak 1-2 napig tartanak. De ha nem törődik vele az ember, menet közben lezajlanak benne a folyamatok és közben szuper fertőző lehet, ami nagy veszélyt jelenthet másokra.

Lezárásképpen arról is megkérdeztük Varga Krisztiánt, a Mobilszűrés hálózatvezetőjét, hogy mit tanácsol, hogyan tanuljunk meg együtt élni a koronavírussal: 

Ez a vírus hosszú távon csak akkor győzhető le, hogyha egy olyan működő vakcinát fejlesztenek ki és olyan átoltottsága lesz a népességnek, amiből ez a folyamat visszafordítható. Hogyha lesz is vakcina nem tudjuk, hogy mennyi ideig fog védettséget adni. Vírusok voltak, vannak és lesznek. Nem úgy kell gondolkodnunk, hogy volt Covid-19 előtti és lesz Covid-19 utáni életünk, hanem, hogy van élet Covid-19-el is. Szerintem ez az egyetlen egy módja jelenleg annak, hogy együtt tudjunk élni ezzel a vírussal.